317 vízi járművet vizsgáltak át
Fokozott vízi rendészeti ellenőrzés volt a Tiszán és a Tisza-tavon
Fokozott vízi rendészeti ellenőrzést tartottak a hétvégén a Tiszán és a Tisza-tavon; ennek során 317 vízi járművet, kikötők és horgászhelyek sorát vizsgálták át, az akció során 41 feljelentést tettek a szabályszegőkkel szemben - közölte a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője a vasárnapi összegzés után az MTI-vel.
2008.07.20 14:45MTIHúsz esetben a hajózási szabályok megsértése miatt született feljelentés, míg négy személynél kiderült, hogy engedély nélkül vezettek a vízen - mondta Busi László rendőr alezredes, kapitányságvezető. Tájékoztatása szerint négy kikötő nem rendelkezett üzemeltetési engedéllyel, hatan a tiltás ellenére a gátakon vezettek, míg négyen a Tisza-tavon, a valki öbölben motorcsónakkal közlekedtek, ami a természet védelme miatt nem engedélyezett.
A vízi járművek vezetői közül negyvenegynek kellett megfújni az alkoholszondát, ami egyiküknél sem színeződött el. A rendőrök traffipax bevetésével mérték a vízi járművek sebességét is, szabálysértés egy esetben történt a Tisza szolnoki belterületi szakaszán. Busi László rendőr alezredes jelezte, erről az MTI is beszámolt: a vízi rendőrök két vízbe esett német kenust mentettek ki veszélyes helyzetükből a kiskörei erőműnél. A Tisza Vízirendészeti Rendőrkapitányság víziközlekedési osztálya által szervezett mindenre, illetve mindenkire kiterjedő fokozott vízi rendészeti ellenőrzést szombaton 12 és 20 óra között a Tisza folyó 267,6 és 486 folyamkilométer közötti szakaszán, valamint a Tisza-tó térségében hajtották végre.
Az akciót az együttműködő társszervek - polgárőrség, halászati hasznosítók, Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság és Tisza tavi Vízimentő Egyesület - bevonásával, illetve a Tourist Police programban résztvevőkkel együtt végezték.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:26 Hankó Balázs: én és munkatársaim jóhiszeműen jártunk el a kulturális támogatások ügyében
- 8:53 Drámai végjáték: Brazília a hosszabbításban búcsúztatta Japánt a világbajnokságról
- 6:40 43 fokos testhőmérséklettel került kórházba egy férfi - 30 kilogramm jég segíthette megmenteni az életét
- 22:25 Nem érinti a debreceni Semcorpnál történt környezetszennyezés a helyi ivóvízbázist
- 21:28 Hőség - Duna menti vízmű: csökkenés helyett tovább nőtt a vízfogyasztás
- 20:23 A Hernádba fulladt egy gyermek vasárnap Gesztelynél
- 19:27 Magyar Péter a vízkorlátozások betartását kéri
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


