Megállás nélkül elhajtott
Vádemelési javaslat a vitapartnerét szándékosan elgázoló férfi ellen
Vádemelést javasol a vitapartnerét áprilisban szándékosan elgázoló mezőkovácsházi férfi ellen a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság.
2013.09.23 17:31MTI
A lakhelyelhagyási tilalom alatt álló 21 éves J. Márkot a rendőrség életveszélyt okozó testi sértés kísérletével vádolja - tájékoztatta főkapitányság sajtószóvivője hétfőn az MTI-t.
Vargáné Szombati Andrea elmondta, az ügy iratait már továbbították a Békés Megyei Főügyészségre. Az rendőrség április 12-én indított nyomozást a gyanúsított ellen, aki autójában ülve keveredett szóváltásba Mezőkovácsházán a 41 éves D. Jánossal, aki vita közben betörte a személygépkocsi jobb első szélvédőjét.
Az autót vezető J. Márk járművével tolatni kezdett, szándékosan elütötte az úttest szélén álló vitapartnerét, majd megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. D. János súlyos sérüléseket szenvedett.
A 41 éves D. Jánossal szemben szabálysértési feljelentést tett a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság a Mezőkovácsházi Rendőrkapitányságon szándékos rongálással elkövetett, tulajdon elleni szabálysértés miatt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


