Az ügylet meghiúsult
Szélerőmű-építés - csak megvesztegetéssel megy?
Hivatali vesztegetés gyanúja miatt javasol vádemelést a rendőrség két férfi ellen, aki 30 ezer eurót ajánlott fel az egyik Fejér megyei önkormányzatnak egy szélerőmű környezetvédelmi és építési engedélyezési eljárásában való együttműködésért cserébe.
2013.09.19 14:35MTI
Németh-Kész Mónika, a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivőjének közleménye szerint az 52 és a 66 éves férfi a beruházó kft.-jük nevében 2012 szeptemberében az érintett község alpolgármesterének és két önkormányzati képviselőjének e-mailt küldött, amelyben 30 ezer euróval (akkori árfolyamon 8,5 millió forinttal) kívánták megvesztegetni őket. Arra akarták rávenni őket, hogy cégük egyik projektjének környezetvédelmi és építési engedélyezési eljárásában működjenek közre.
Az önkormányzatnak meg kellett volna változtatnia korábbi döntését, és hozzá kellett volna járulnia ahhoz, hogy a településen épülő szélerőműhöz a költségesebb földkábel helyett az olcsóbb légkábelt használhassák. Az együttműködésért cserébe az önkormányzat két részletben kapta volna kézhez a beígért összeget.
Az ügylet meghiúsult, mert az önkormányzat nem fogadta el az ajánlatot, és feljelentést tett a rendőrségen.
A Fejér megyei rendőrség a cég székhelyén, illetve a két cégvezető lakásán is házkutatást tartott, számos iratot lefoglaltak, és egyikük számítógépéről kimentették azt az e-mailt is, amelyben a vesztegetést megkísérelték.
A két férfit háromrendbeli hivatali vesztegetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Vallomásukban arra hivatkoztak, hogy az üzleti életben bevett gyakorlat a szubjektív ellenállást megfelelő anyagi juttatás fejében "tűrési" kategóriába terelni.
A két gyanúsított szabadlábon védekezik.
Hírügynökségi információk szerint a megvesztegetni próbált alpolgármester és a képviselők baracskaiak. Az ügyben sem Boriszov Zoltán (független) polgármester, sem Becsei Andrásné (független) alpolgármester nem kívánt nyilatkozni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06