Eötvös tér
Belvárosi prostiktól követelték a helypénzt - jött a TEK bevetési egysége
Terrorelhárítók fogták el egy prostituáltaktól helypénzt követelő banda két tagját a fővárosban. Az egyik gyanúsítottat őrizetbe vették.
2013.09.11 15:34Havariapress
Kedden fogta el a Terrorelhárítási Központ bevetési egysége azt a két budapesti férfit, akik augusztus elején, társaikkal együtt megtámadtak több prostituáltat az V. kerületi Eötvös téren.
A prostitúciós tevékenységet folytató nők mellett négy személygépkocsi megállt éjszaka, az autókból 15-20 erős testalkatú férfi szállt ki.
Az egyik nővel közölték, hogy egy hónapra visszamenőleg napi 20 ezer forintot kell fizetnie helypénzként. A nő kijelentette, hogy erre nem hajlandó, ezért az egyik ismeretlen férfi bántalmazta. A nő társai megpróbáltak segíteni, de a támadók egy fegyverrel, vagy annak utánzatával fenyegetőzve nyomatékosították követelésüket, majd visszaülve autóikba, nagy sebességgel elhagyták a helyszínt.
Az V. kerületi nyomozóknak sikerült azonosítaniuk a társaság két tagját. Mivel a rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsítottak fegyverrel rendelkeztek, ezért az elfogást a Terrorelhárítási Központ bevetési egységének közreműködésével hajtották végre szeptember 10-én, egy fővárosi lakásban.
Az egyik férfit őrizetbe vették, s kezdeményezték előzetes letartóztatását; társa szabadlábon védekezhet. A rendőrség zsarolás miatt folytat nyomozást az ügyben.
Kapcsolódó írások:
- Prostitúció Zuglóban - elfogták az éheztető, kényszerítő N. Lászlót is
- Éheztették és prostitúcióra kényszerítették a két fiatal nőt Zuglóban
- Autós szexfülkékkel szabályoznák a prostitúciót a svájciak
- Japán háborús prostitúció - Dél-Koreában perelik be a japán államot
- Több mint száz prostitúcióra kényszerített gyereket szabadítottak ki az USA-ban
- Tizenkét évet kapott a győri prostituált gyilkosa
- Mindannyian prostituáltak vagyunk! - kiálltak Berlusconi mellett
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:11 Egy idős férfi autóval ment le Róma híres nevezetességén, a Spanyol lépcsőn - videó
- 10:04 Ékszerteknős-invázió - Tatabányán és Veresegyházon már megkezdték az eltávolításukat
- 8:50 Ismét magyar katonaorvos került vezető pozícióba a NATO-ban
- 6:21 Kipattantak a kocsiból gyújtogatni, de végül látványos kémiai kísérletet hajtottak végre - videó
- 22:16 A NASA újból elhalasztotta a magyar asztronautát is szállító Axiom 4 misszó indítását
- 20:14 Parajd - Újabb beomlások nyomán ismét sós víz került a Korond-patakba
- 18:12 Karácsony Gergely: a főváros megrendezi a szabadságünnepet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06