Szaporodnak
O.Z.O.R.A. a 72. órában
A Sárbogárdi Rendőrkapitányság illetékességi területén elrendelt fokozott ellenőrzés eredménye: 45 főre nőtt a kábítószerrel kapcsolatban előállítottak száma.
2013.08.06 11:31ma.hu
A fokozott ellenőrzés keretében az elmúlt 24 órában 19 főt állítottak elő a rendőrök bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, valamennyien külföldi állampolgárok. Az előállítottakat kábítószer birtoklás vétsége elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként a nyomozók, majd szabadon bocsátották őket. Két személlyel szemben felmerült a járművezetés bódult állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja is.
A 2013. augusztus 3-án 8 órakor megkezdett fokozott ellenőrzés során 2013. augusztus 6-án 8 óráig összesen 45 külföldi állampolgárral szemben indított büntetőeljárást a rendőrség.
A fokozott ellenőrzés folytatódik. "Célja a rendőrkapitányság illetékességi területén található települések közrendjének és közbiztonságának, a lakosság személy- és vagyonbiztonságának megőrzése illetve javítása, a bűncselekmények és a szabálysértések számának visszaszorítása, a jogellenes cselekmények megakadályozása, valamint a közlekedési balesetek megelőzése.
Az ellenőrzés keretében a rendőrök személyeket igazoltathatnak, ruházatukat, járművüket átvizsgálhatják, a közbiztonságra veszélyt jelentő eszközöket, anyagokat lefoglalhatják.
A rendőrség mindent megtesz annak érdekében, hogy a fokozott ellenőrzés az állampolgárokat ne zavarja, célja kizárólag a jogsértő cselekmények megelőzése, illetve megakadályozása" - tájékoztatta a ma.hu-t Kiss Z. Edward r. hadnagy, a Fejér megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06