Ukrajnából csempészett a család
Elfogták az üzemanyag-csempészeket
Elfogták egy ajaki család nyolc tagját, aki a gyanú szerint több mint 111 ezer liter benzint és gázolajat csempészett be illegálisan Ukrajnából hazánkba
2013.07.25 09:17MTI
Sári Bernadett, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense elmondta, a család és rokonsága a vámmentesen behozott üzemanyagot a keleti határszakasz térségében feketén értékesítette, ezzel több tízmillió forint kárt okoztak a költségvetésnek.
A gyanú szerint az illegális kereskedők két autóban összesen 111 524 liter benzint hoztak be vámmentesen Magyarországra, amely mennyiség meghaladja a régió átlagos benzinkútjainak kéthavi forgalmát - ismertette a hadnagy. A lebukott család körülbelül havi 800 ezer forintot költött üzemanyagra Ukrajnában, ami a hivatalos éves jövedelmüket jelentősen meghaladta.
Az elkövetéshez használt autók - a manipulált kilométeróra szerint - annyit futottak, hogy a sok vezetés mellett az elkövetőknek munkára már nem is jutott idejük. Ehhez képest a családnak mégis sikerült kiemelkedő életkörülményeket biztosítania magának - tette hozzá a sajtóreferens. A pénzügyi nyomozók a pénzügyőrök közreműködésével egy időben csaptak le a csoport nyolc tagjára, akit előállítottak és gyanúsítottként hallgattak ki - közölte Sári Bernadett.
A házkutatások során lefoglalták az elkövetéshez használt két autót, és az okozott kár megtérülése és a jövedéki bírság biztosítása érdekében mintegy 50 millió forint értékben további tizenhárom ingatlant - köztük lakóházakat, szántókat, gyümölcsöst. A jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás elkövetése miatt a gyanúsítottak akár öt évig terjedő szabadságvesztés is kaphatnak - fűzte hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


