Siófokon történhetett
Meghalt egy belga fiatal - a Balaton Soundra mutogatnak
Meghalt egy 21 éves belga férfi egy belga hírportál szerint a Balaton Soundon, ezt azonban cáfolta a fesztivál sajtófelelőse.
2013.07.14 21:48MTIMéhes Dóra, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-nek vasárnap annyit mondott, valóban meghalt egy belga fiatal, de a helyszínre vonatkozó információt nem közölhet.
Bűncselekmény gyanúja nem merült fel az esettel kapcsolatban, amelyről részleteket a rendőrség egyelőre nem közöl. A Siófoki Rendőrkapitányság indított eljárást az ügyben, amelyet közigazgatási eljárás keretében vizsgálnak.
A VTN nevű belga internetes portál információi szerint vasárnap szívleállás miatt meghalt egy 21 éves belga férfi a Zamárdiban rendezett Balaton Sound fesztiválon - írja a portálra hivatkozva a 444.hu.
Vető Viktória, a rendezvény sajtófelelőse az MTI megkeresésére cáfolta, hogy a Balaton Soundon bárki meghalt. Hozzátette, tudomása szerint a haláleset Siófokon történt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


