Megtámadták a rendőrt
Elfogták M. Csabát, a kisteleki kábellopás harmadik gyanúsítottját - képpel!
Elfogták a harmadik gyanúsítottját annak a keddre virradóra történt kisteleki kábellopásnak, amelyben az egyik elkövető rátámadt az intézkedő rendőrre.
2013.06.27 10:16MTI
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Jászai Linda elmondta, a ceglédi körzeti megbízott és két helyi polgárőr fogta el csütörtökön kora hajnalban a 25 éves férfit.
A gyanúsított tartózkodási helyének megállapításában a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitánysággal szorosan együttműködött a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság, a Terrorelhárítási Központ, valamint a polgárőrség - közölte a főhadnagy.
M. Csabát a rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását - mondta a szóvivő.
A Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője korábban arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy kábellopási ügyben intézkedő rendőrre rátámadtak keddre virradó éjszaka Kisteleken.
Szanka Ferenc akkor elmondta, éjszaka érkezett bejelentés a kisteleki rendőrség ügyeletére, hogy kábeleket próbálnak eltulajdonítani a kisváros külterületén. A helyszínre érkező járőrök tetten értek három elkövetőt.
A rendőrök és a tolvajok között dulakodás alakult ki, az elkövetők egyike egy erővágóval támadt az egyik járőrre, akit arcon is ütött a szerszámmal - közölte az ügyész.
A rendőr lövést adott le, eltalálta az egyik elkövetőt. Az egyik tolvaj elmenekült a helyszínről, két elkövetőt elfogtak - mondta Szanka Ferenc.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


