Fura szokása volt a zaránki férfinak
Az egész országból lopta a gázpalackokat - 500-ig jutott
Csaknem ötszáz gázpalackot lopott el az ország több településéről egy zaránki férfi, akit kedden Budapesten fogtak el a rendőrök.
2013.06.20 12:46MTIA Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Soltész Bálint elmondta: a 29 éves férfi június 12-én gázpalackokkal a kocsijában próbált elmenekülni a rendőrök elől Tenken, amikor igazoltatni akarták. Az autóval letért az útról, majd egy földúton próbált egérutat nyerni, de elakadt, így végül a járművet hátrahagyva menekült el - tette hozzá. Az autóból 19 gázpalackot, majd a házkutatáskor további járműveket foglaltak le a rendőrök.
A gyanú szerint K. Sándor 2011 óta az ország több településén - Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Pest, valamint Jász-Nagykun-Szolnok megyében - lévő gázpalacklerakó telepekről az eddigi adatok alapján csaknem ötszáz PB-gázpalackot lopott el - tette hozzá a szóvivő.
A gyanúsítottat a főváros XV. kerületben fogták el kedden, kezdeményezték előzetes letartóztatását. Ellene egyelőre tizenkilenc rendbeli, üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás gyanúja miatt folyik eljárás - közölte Soltész Bálint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


