Lakatlan házakat gyújtott fel
Őrizetbe vettek egy piromán hódmezővásárhelyi férfit - KÉPPEL!
Őrizetbe vett a rendőrség egy 31 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható négy lakatlan ház felgyújtásával.
2013.05.30 09:20MTI
Fotó: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, Szenti Szabolcs elmondta: a hódmezővásárhelyi nyomozók már az első, másfél éve történt esetnél sejtették, hogy szándékos gyújtogatás áll a tüzek hátterében, de csak kevés értékelhető nyom maradt a helyszíneken, ami megnehezítette a bizonyítást.
A legutóbb hétfő éjjel, a Fári utcában kapott lángra egy lakatlan ingatlan tetőszerkezete. A nyomozókat az ott talált nyomok vezették el H. Péterhez, ahhoz a 31 éves férfihoz, aki ellen a rendőrség már korábban vádemelést javasolt egy ugyanilyen ügy miatt - közölte a százados.
Hozzátette: a férfi csütörtöki gyanúsítottkénti kihallgatásán az elé tárt bizonyítékokat látva megtört, és beismerő vallomást tett. A rendőrség rongálás bűntettének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette, és kezdeményezte az előzetes letartóztatását.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


