49 éves gyanúsított
Elfogták a szolnoki gyilkosság feltételezett tettesét
Szolnok belvárosában fogták el a 49 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a kora délelőtt történt emberölés bűntettének elkövetésével.
2013.05.27 21:03MTIElfogták hétfő este azt a férfit, aki a gyanú szerint hétfőn megölt egy vállalkozót Szolnok belvárosában, majd elmenekült - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel. Pásztorné Kovács Ágnes elmondta: Szolnok belvárosában fogták el a 49 éves férfit, aki megalapozottan gyanúsítható a kora délelőtt történt emberölés bűntettének elkövetésével. Az MTI kérdésére az elfogás részleteiről a szóvivő nem adott bővebb tájékoztatást, későbbre ígért részleteket.
A Terrorelhárítási Központ, valamint kommandósok bevonásával a nap folyamán több tucat rendőr kereste T. Istvánt. A nyomozás eddigi adatai alapján a feltételezett elkövető a sértett Hunyadi utcai otthonában lelőtte a házigazdát, a feleségének sikerült elmenekülnie. A férfi robogóval távozott a helyszínről. A szóvivő korábban a lakosság segítségét kérte, de figyelmeztetett, senki ne próbálja meg a feltételezett elkövetőt feltartóztatni, mert feltehetően lőfegyver van nála.
Az MTI helyszíni információk alapján úgy tudja, hogy a bűncselekmény áldozata egy helyi vállalkozó, aki üzleti ügyben várta az ismerősét hétfő délelőtt. A férfi meg is érkezett, majd megpróbálta leütni a tulajdonos feleségét. Az asszony kiugrott az ablakon, és átszaladt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közeli épületébe, ahonnan a biztonsági őr értesítette a rendőrséget. A vállalkozó felesége könnyebb sérülésekkel került kórházba. Az MTI szemtanúktól arról értesült, hogy a hatóságok gyorsan azonosították a tettest, aki korábban polgárőr volt.
Névhasonlóság miatt azonban először egy másik férfit fogtak el a megyeszékhely Fácán utcájában, ahol egy időre a környéket is lezárták. Pásztorné Kovács Ágnes erről nem beszélt az akció helyszínén délben tartott sajtótájékoztatón, ahol jelezte: a gyilkosság körülményeit és okát vizsgálják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


