Elfogták a gyanúsítottakat
Meg kellett állnia az útszélen - kirabolták a 4-es szabolcsi szakaszán
Egy arra közlekedő komorói férfi kedden egészségügyi okokból állt meg gépkocsijával az útszélen, amikor hárman rátámadtak.
2013.05.24 10:45MTI
Kiraboltak egy férfit a 4-es számú főút Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán. A rendőrség elfogta a bűncselekmény három gyanúsítottját - közölte Fedor Rita, a térségi főkapitányság sajtószóvivője.
A főút Nyíregyháza-Záhony közötti szakaszán, Székely külterületén, egy arra közlekedő komorói férfi kedden egészségügyi okokból állt meg gépkocsijával az útszélen, amikor hárman rátámadtak.
Az ismeretlenek pénzt követelt tőle, átkutatták az autóját, amelyben néhány ezer forintot találtak, amit elvettek. Ezután kést fogtak rá, még több pénzt követeltek. Az egyik elkövető a zsebéből kiemelt egy nagyobb összeget, majd a támadók gépkocsijukkal elmenekültek a helyszínről. A főhadnagy nem közölte, hogy mekkora összegről volt szó.
A rendőrség a rablás bejelentése után azonnal megkezdte az ismeretlen elkövetők felkutatását és csütörtökön elfogták a gyanúsítottakat, egy 19 éves nyírbátori, valamint két ibrányi, 24 és 37 éves férfit. Mindhármukat őrizetbe vették és kezdeményezik előzetes letartóztatásba helyezésüket.
Kapcsolódó írások:
- Kiraboltak egy takarékot Debrecenben
- Megrúgták és kirabolták az idős férfit - őrizetben a két fiatal
- Megtámadta és kirabolta a gyerekeket - elfogták a férfit
- Elkábított és kirabolt egy török kamionost - elítélték a nőt
- Árokba lökték és kirabolták a kerékpárost - őrizetben a trió
- Kirabolták a paraguayi focilegendát
- Elvesztette a telefonját - kitalálta, hogy kirabolták
- Bántalmazta és kirabolta áldozatát egy férfi Ormosbányán
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


