Őrizetben
Kisfiúval erőszakoskodott - húsz perc alatt elkapták
Húsz perc alatt elfogta, majd őrizetbe vette a nyíregyházi rendőrség azt a férfit, aki egy 11 éves kisfiúval erőszakoskodott csütörtökön délután.
2013.05.17 13:32Havariapress
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye egyik településén csalt egy erdős-bokros területhez egy 11 éves gyereket egy férfi csütörtökön délután, majd először kérte, aztán a gyereket rángatva, veréssel fenyegetve követelte, hogy vetkőzzön le.
A kisfiú védekezés közben segítségért kiabált, amit egy járókelő meghallott, ezért a férfi elmenekült. Az eset során a gyerek nem sérült meg. A rendőrök a bejelentést követően 20 perc alatt megtalálták a 33 éves férfit a helyszín közelében, elfogták, őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.
Az ügyben szemérem elleni erőszak kísérlete miatt indult eljárás.
Kapcsolódó írások:
- Társaikat molesztálták az aszódi nevelőintézetben
- Gyermekeit molesztálta - csak 7 évet kapott
- Bolíviában kapták el a kislányát molesztáló férfit
- Újra terítéken Michael Jackson gyermekmolesztálási ügye
- Nastassja Kinski nővérét rendszeresen molesztálta az apjuk?!
- Nyolc év fegyház a fiát molesztáló apának
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


