Megtörtént a vádemelés
Tinédzserek verték agyon a hajléktalant
Vádemeléssel zárta a rendőrség a nyomozást azzal a négy fiatallal szemben, akik tavaly augusztusban halálra vertek egy hajléktalant Pilisszentivánon.
2013.04.22 17:11HavariapressTavaly augusztus 25-én jelentette be a rendőrségen két fiatal, hogy egy holttestre bukkantak Pilisszentiván erdős területén. A helyszíni szemle során az orvos megállapította, hogy az áldozatot halálra verték. A nyomozás eredményeképpen a rendőrök néhány nappal később elfogták azt 17 éves pilisvörösvári fiatalt, és három - 17, 19 és 20 éves - társát, akik a bejelentést tették és a férfit megölték.
A fiatalok kihallgatásuk során beismerték a gyilkosságot, a rendőröknek elmondták, hogy augusztus 15-én hajnalban hazafelé tartottak az erdőből, amikor odamentek a hajléktalanhoz, akivel korábban már volt nézeteltérésük. Aznap is vitába keveredtek vele, aminek során faágakkal és elemlámpával ütni-verni kezdték, majd magára hagyták a férfit. Másnap, mikor arra kerékpároztak, látták, hogy a férfi meghalt, akkor értesítették a rendőrséget.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a nyomozást a napokban lezárta, az ügy iratanyagát vádemelési javaslattal megküldte az illetékes ügyészségnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


