Borsodban
Rendőrökre támadt - elítélték
A vádlott tagadta bűnösségét, s mint mondta, ittassága miatt "nem emlékszik semmire", azt viszont határozottan állította, hogy vele szemben jogtalanul intézkedtek a rendőrök.
2013.04.16 16:25MTIRendőrökre támadt és bántalmazta őket egy 43 éves férfi Mezőkövesden 2012 decemberében, a bíróság nem jogerősen 2 év 6 hó fegyházra és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte - tájékoztatott Martossy György, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség osztályvezető ügyésze, szóvivője kedden.
A Miskolci Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat a 43 éves férfi ellen. A vádlott és társai Mezőkövesden egy kocsmában italoztak, s mivel az erősen ittas állapotba került férfi zavarta az ott tartózkodókat, a kocsma tulajdonosa végül kihívta a rendőröket - ismertette az esetet a szóvivő. Miután nem volt nála okirat, ezért közölték vele, hogy a vonatkozó jogszabályok alapján előállítják a kapitányságra.
A férfi ekkor előbb szidalmazta a rendőröket, majd rájuk támadt, ezt követően könnygáz segítségével fékezték meg. Az egyik rendőr nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.
Martossy György azt is közölte: a vádlott tagadta bűnösségét, s mint mondta, ittassága miatt "nem emlékszik semmire", azt viszont határozottan állította, hogy vele szemben jogtalanul intézkedtek a rendőrök, és ő nem támadt rájuk semmilyen formában. A jelenlévő tanúk és a rendőrök vallomása alapján azonban a Mezőkövesdi Járásbíróság bűnösnek mondta ki hivatalos személy elleni erőszak és súlyos testi sértés bűntettében.
A vádlottat korábban több alkalommal büntették lopás, rablás, garázdaság és testi sértés miatt. Ezért a bíróság, mint többszörös visszaesőt 2 év 6 hó fegyházra és 3 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az ítélet ellen a vádlott és védője felmentésért fellebbezett.
Az eljárás a Miskolci Törvényszéken folytatódik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06