Győrben
Másodszor is hamis bankóval próbálkozott egy férfi
Öt fénymásolt tízezrest és némi marihuánát találtak nála, de - mint később bevallotta - nem csupán gazdagnak akart tűnni a bankókkal.
2013.04.12 09:32MTINéhány héten belül másodszor indított eljárást hamis pénz forgalomba hozatala miatt a győri rendőrség.
Kálmán Gabriella, a megyei főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: a férfinál kedden egy utcai ellenőrzés során öt fénymásolt tízezrest és némi marihuánát találtak, de - mint később bevallotta - nem csupán gazdagnak akart tűnni a bankókkal, több üzletben fizetett is már velük.
A sajtóügyeletes hozzátette: a pannonhalmi férfi ellen március végén már indult eljárás pénzhamisítás gyanúja miatt. Akkor egy győri falatozóban próbált túladni a maga gyártotta bankjegyen, de amikor a büfés felismerte, hogy fénymásolatot kapott, a 26 éves férfi inkább kisebb címletű, ámde valódi pénzzel rendezte a számlát.
A férfinál akkor két hamis tízezrest találtak a rendőrök, akkor azt a magyarázatot adta, hogy ő is visszaadáskor kapta ezeket, és fel sem tűnt neki, hogy nem eredetiek. A férfi ellen folytatólagosan, kisebb értékű pénzre elkövetett hamis pénz forgalomba hozatala és kábítószerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást a Győri Rendőrkapitányság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


