Lakosok fogták el
Lezárult a nyomozás a mártélyi takarékszövetkezeti rablás ügyében
Befejezte a rendőrség a nyomozást és vádemelési javaslatot tett az ügyészségnek a március végén Mártélyon történt takarékszövetkezeti rablás ügyében.
2013.04.10 09:01MTISzenti Szabolcs: a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője emlékeztetett: március 25-én egy férfi az arcát eltakarva bement a mártélyi Fő utcán lévő takarékszövetkezetbe, ahol egy fegyverutánzattal a napi bevételt követelte. Miután megkapta a pénzt, kiszaladt az utcára, ahol két mártélyi lakos elfogta és visszatartotta őt a rendőrök kiérkezéséig.
A rablás során senki sem sérült meg. A két helyi férfit kiemelkedően bátor helytállásuk és önzetlen segítségnyújtásuk elismeréseként Papp Károly vezérőrnagy, az Országos Rendőr-főkapitányság vezetője elismerésben részesítette. Fellépésüknek köszönhetően a rablással okozott kár megtérült – tudatta a százados.
A rendőrség a 49 éves szegedi férfi ellen fegyveresen elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal megküldi a Csongrád Megyei Főügyészségnek – közölte a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


