A férjét gyilkolta meg
Jogerősen életfogytiglan a brutális berettyóújfalui asszonynak
A sértett 2010 januárjában határozta el, hogy egyik kolléganőjével él tovább, s ezt közölte is a feleségével.
2013.04.09 14:18MTIJogerősen életfogytiglani szabadságvesztéssel sújtotta kedden a Szegedi Ítélőtábla azt a berettyóújfalui asszonyt, aki 2010-ben brutálisan meggyilkolta a férjét.
A táblabíróság előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 30 éves nőt, aki a legkorábban 35 év után szabadulhat feltételesen fegyházbüntetéséből. Az ítélőtábla kötelezte a vádlottat több mint 10 millió forint bűnügyi költség megfizetésére is.
Sápi Andrea fejlesztőpedagógusként dolgozott, 2005-ben házasodott össze a későbbi sértettel, aki bírósági titkár volt a bihari városban, de a férfi és a nő is viszonyt folytatott másokkal. A sértett 2010 januárjában határozta el, hogy egyik kolléganőjével él tovább, s ezt közölte is a feleségével. A nő ekkor lelkileg összeomlott, s nem tudott belenyugodni a történtekbe.
A nő február 2-tól egyre nagyobb adagokban erős altatókat kezdett keverni férje ételébe és teájába. A sértett a mérgezés hatására egyre rosszabbul lett, folyamatos hányingerről, álmosságról, étvágytalanságról, gyengeségről panaszkodott. Néhány nappal később az asszony tovább növelte a gyógyszer mennyiségét, az áldozat pedig szinte magatehetetlen állapotba került.
Február 8-án délután a nő összekötözte férje kezeit, majd egy 15 centiméteres pengéjű késsel összeszurkálta a férfit. A sértett ezt is túlélte, ezért az asszony lelocsolta gázolajjal és meggyújtotta a férfit. A lángoló áldozat megpróbált kijutni a házból, a bejárati ajtót azonban zárva találta, így a fürdőszoba felé indult, hogy ott vízzel eloltsa magát. Beült az akrilkádba, de az lángra kapott, s fél órán át égett.
Férje haláltusája alatt az asszony végig a házban volt, s miután elaludtak a lángok, megpróbálta a történtek nyomait eltüntetni.
A vádlott mindvégig tagadta a bűncselekmény elkövetését, azzal védekezett, hogy a sértett feltehetőleg öngyilkos lett, de az is elképzelhető, hogy más ölte meg. A nő a táblabíróság előtt is csaknem egy órán át érvelt ártatlansága mellett.
Harangozó Attila tanácsvezető bíró az ítélet indoklásában kifejtette, a vádlott mindent megtett azért, hogy a férje meghaljon. A táblabíróság az elkövetés elvetemült, kitartó módja miatt nem látott lehetőséget a büntetés enyhítésére.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


