Felázott
Megsüllyedt a löszfal Kulcson és Ercsiben
Megcsúszott a felázott löszfal a nagy mennyiségű eső miatt Kulcson és Ercsiben is, de a lakosság nincs veszélyben.
2013.04.04 19:58MTISzabó-Bisztricz Anett, a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta: Kulcs üdülőövezetében a Duna-part két szakaszát érinti a talajcsúszás. A Sőtér sétányon tovább süllyedt a löszfal, emellett a Deák Ferenc utca végén öt ingatlan kertjének a hátsó részében csúszik a meredek partfal az alatta lévő Dunapart utca négy telke felé.
A talajsüllyedés a lakosságra és az épületekre közvetlen veszélyt nem jelent. Szintén Kulcson, a virághegyi városrészben a talajvíz okoz gondot. Ebben az üdülőövezetben 40-50 épület pincéjében, szuterénjében jött fel a víz. Ercsiben a Szőnyi István utca és a Duna sor közötti területen körülbelül 150 méter hosszan csúszott meg a tavaly felújított partfalszakasz, amelynek a betonozott és szalagkorláttal ellátott teteje 50 méter hosszan kettévált.
A repedés átlagosan 10 centiméter széles és helyenként 30 centiméter mély. A partfalcsúszás közvetlen veszélyt a lakosságra nem jelent - áll a közleményben. A katasztrófavédelem felhívására a polgármesteri hivatal kordonszalaggal lezárta a területet és balesetveszélyre felhívó táblákat helyezett ki. A partfal helyreállításáról az önkormányzat gondoskodik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


