Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés
Vádat emeltek a balatonakarattyai gyilkosság ügyében
Vádemelési javaslattal fejezte be az egy évvel ezelőtt Balatonakarattyán elkövetett emberölés ügyében folytatott eljárást a rendőrség.
2013.03.30 13:17MTITavaly április 21-én fedezték fel a rendőrök egy balatonakarattyai házban egy 70 éves férfi, egy 54 éves és egy 92 éves asszony holttestét, a helyszíni szemle adatai alapján feltételezhető volt az idegenkezűség - emlékeztet a közlemény.
A rendőrség látókörébe került egy 56 éves budapesti férfi, és a BRFK IX. kerületi rendőrkapitányságának munkatársai még aznap éjszaka elfogták. A gyanúsított a bűncselekmények elkövetését elismerte, de azt állította, hogy a gyilkosság részleteire nem emlékszik - közölte a rendőrség.
A nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján egyértelművé vált, hogy nem rablógyilkosság történt: bebizonyosodott, hogy az 54 éves nő korábban a gyanúsított élettársa volt, a bűncselekmény háttérében pedig féltékenység állt - tették hozzá.
A vizsgálatok megállapították, hogy a férfi az asszonyt megfojtotta, a 70 éves férfit pedig ütlegelte, többször mellkason szúrta, majd az öntudatlanul fekvő áldozat fejére zacskót húzott. A helyszínt az áldozat kocsijával hagyta el, és a nő bankkártyáit is magához vette - írta a rendőrség.
A férfi ügyében több emberen, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés, kifosztás, jármű önkényes elvétele és készpénz-helyettesítő fizetőeszközzel való visszaélés miatt folytattak büntetőeljárást.
A szakértői vizsgálatok szerint a 92 éves nő halálát ellátatlanság okozta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06