Zalában fogták el a terjesztőt és a vevőt
Az autópályán adták el a drogot
Előzetes letartóztatásba került három budapesti férfi, aki közül kettőt az M7-es autópálya zalai szakaszán értek tetten kábítószer eladása közben a rendőrök.
2013.03.27 14:59MTISzukics Ferenc, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója elmondta: a rendőrök a sztráda zalakomári pihenőhelyénél múlt pénteken ellenőriztek egy autót, amelyben a sofőrön kívül még egy férfi ült. A sofőr éppen eladni készült az utasnak 228 grammnyi kábítószer-tartalmú növényi származékot, amelyet az autóban foglaltak le.
A 33 éves K. Balázs és a vevő, a 37 éves L. György budapesti lakos elfogása után házkutatásokat tartottak náluk. Az eladónál további kábítószergyanús növényi törmeléket, valamint a csomagoláshoz szükséges eszközöket találtak, valamint csaknem félmillió forint készpénzt.
Eljutottak a rendőrök az eladó kapcsolatához is, a 33 éves J. Lászlóhoz, az ő XX. kerületi családi házának pincéjében kannabiszültetvényre bukkantak, ahol 14 szál élő növényt és 55 növényi szárat is találtak. A termesztő felkészültségére jellemző, hogy a világítást, az öntözést, a tápoldatos ellátást és a szellőztetést számítógépes vezérléssel biztosította - mondta el a bűnügyi igazgató.
A három férfit a Zalaegerszegi Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyezte, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság kábítószerrel visszaélés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást.
Szukics Ferenc az MTI kérdésére elmondta azt is: egyelőre vizsgálják, hogy a budapesti eladó és vevő miért éppen Zalában akarta lebonyolítani az üzletet, vizsgálják továbbá a grammonként átlagosan ezer forint piaci értékű kábítószer terjesztésének láncolatát is. Kérdésre hozzátette: a vevőnek már volt bírósági ügye, vagyon elleni bűncselekmények miatt.
Az MTI más hivatalos forrásból úgy tudja: a vevő - akinek számos hasonló ügye volt korábban - valószínűleg rablási szándékkal beszélte meg a találkozót az eladóval.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:15 Hibázott a rendőrség - Fegyelmi eljárás hat fő ellen a japán nő meggyilkolása kapcsán
- 8:08 A CIA és Google: Egy titkos szövetség a digitális világ felett?
- 6:02 Az indiai rendőrök egyszerűen lekapcsolták Ed Sheerant - videó
- 22:38 Trump visszakérné Ukrajnától az amerikai támogatást - ritkaföldfémekben fizettetne
- 20:36 KR NNI: elfogták az úgynevezett Motherless-ügy elkövetőjét
- 18:49 Rekordszinten az arany ára
- 16:16 CIB: a megtakarítással rendelkezők többsége egyetlen megtakarítási formában tartja pénzét
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06