Szabolcsban
Segítséget kap a hibaelhárításhoz az E.ON
A rendőrségtől, a katasztrófavédelemtől és a honvédségtől is segítséget kap az E.ON Zrt. a viharos széllökések okozta áramellátási zavarok elhárításához Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
2013.03.22 16:48MTIFedor Rita, a térségi rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta: a három szervezet munkatársai és a cég szakemberei együtt dolgoznak az áramszolgáltatás helyreállításán.
A főhadnagy hozzátette, hogy az érintett településeken fokozott a rendőri jelenlét, a járőrök a közrend és közbiztonság fenntartása mellett segítik a bajba jutott embereket. A megyei rendőrségi szóvivő tájékoztatása szerint a délutáni órákban már 28 nyírségi településen 17 295 fogyasztói helyet érintett a viharos széllökések okozta üzemzavar.
A viharos szél miatt szinte ugyanazokban a járásokban alakult ki áramszünet, mint egy héttel ezelőtt. A nyíregyházi, a kemecsei, az ibrányi, a nagykállói és a nyírbátori járásban, illetve kis részben a kisvárdai járásban keletkeztek áramellátási zavarok. Az éjjeli, a reggeli és a kora délelőtti órákban havazott is a térségben, de a hó azóta elolvadt.
A megye nyírségi, valamint észak-szabolcsi részén jelenleg is 55-65 kilométer közötti erősségű szél fúj, s nem ritkák a 80-90 kilométeres széllökések. A viharos szél - a múlt hetihez hasonlóan - oszloptöréseket, oszlopdőléseket és vezetékszakadásokat okozott Szabolcsban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


