Öten sérültek meg a légi-balesetben!
Földhöz csapódott felszállás közben egy helikopter Somogy megyében
Földhöz csapódott felszállás közben egy helikopter a Somogy megyei Nagybajom külterületén vasárnap délután - közölte a járművet üzemeltető kft. ügyvezetője az MTI-vel.
2008.06.22 17:10MTIA Gazella típusú bérelt gép magáncélú repülést végzett - tette hozzá Szalai Zoltán, aki a baleset okáról egyelőre nem tudott felvilágosítást adni. A helikopter Csányi Sándornak, az OTP Bank Zrt. elnök-vezérigazgatójának a tulajdonában lévő Alexander kft-é, amely úgynevezett "szárazbérbe" adta a gépet, azaz csupán a helikoptert bocsátotta a szolgáltatást igénybe vevők rendelkezésére, sem pilótát, sem más egyebet nem biztosított hozzá - jegyezte meg Szalai Zoltán.
A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt közölte az MTI-vel, hogy Nagybajom külterületén, a Mélyéger nevű erdőrészen csapódott földbe felszállás közben a gép. A balesethez 14 óra 05 perckor riasztották a tűzoltókat. A gépen négy férfi és egy nő volt, közülük négyen súlyosan, egy személy könnyebben sérült meg. A sérülteket három helikopter és mentőautók szállították a kaposvári, a zalaegerszegi és a pécsi kórházba - mondta Gergely Mónika.
Kapcsolódó írások:
- Lezuhant Boszniában a békefenntartók egy helikoptere
- Lezuhant egy helikopter Kanadában
- A Fekete-tengerbe zuhant egy ukrán határőr helikopter - 12 fő eltűnt
- Helikopterrel mentették az életveszélyes sérültet
- Helikopterbaleset - megtalálták, de használhatatlan a fekete doboz
- Lezuhant és kiégett egy katonai helikopter - sérültek, egy ember meghalt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


