Garázdákat vettek őrizetbe Hajdú-Biharban
Hajdúhadház: verekedés után ablaktörés
Előbb összeverekedett, majd egymás házainak ablakát is betörte két - három és négy főből álló - csoport szombaton a késő esti órákban Hajdúhadházon.
2013.03.03 12:29MTIAz ittas férfiak között a vita egy korábbi nézeteltérés miatt alakult ki, amely odáig fajult, hogy összeverekedtek és eközben egymás házainak ablakát is betörték - ismertette Kovács Károly rendőr százados, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
A rendőrök a verekedőket előállították a kapitányságra, közülük hármat kihallgatás után őrizetbe vettek. Az ügyben csoportosan és felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás - tette hozzá.
Hajdúszoboszlón rendőrökkel akart verekedni egy ittas férfi szombat éjjel: a helyi járőrök egy bejelentés alapján jelentek meg egy családi háznál, amelynek udvarára a férfi jogtalanul bement és ott hangoskodott. A kiérkező rendőrök igazoltatták a hangoskodót, aki az intézkedés alatt arra próbálta rábírni a járőröket, hogy verekedjenek vele.
A 28 éves nagyhegyesi férfit megbilincselték, őrizetbe vették és ellene rendzavarás szabálysértés elkövetése miatt indítottak eljárást - közölte a főkapitányság sajtóügyeletese.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06