Áldozata felismerte
Cipője buktatta le a rablót
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki késsel kísérelt meg kirabolni egy fiatalembert, Encsen, február 21-én, de az áldozat ellenállt, földre döntötte támadóját, majd elmenekült.
2013.02.28 12:26HavariapressA férfi később cipőjéről ismerte fel támadóját és értesítette a rendőrséget - értesült a HavariaPress. Február 21-én támadt rá késsel egy 23 éves férfi egy hasonló korú fiatalemberre, Encsen.
A férfi pénzt követelt és többször áldozata felé szúrt, de annak kabátja és zsebében lévő pénztárcája felfogta a támadást, majd védekezésképpen arcon ütötte és megrúgta a rablót, mire az elesett. Ezt kihasználva a fiatalember elmenekült.
A megtámadott férfi feljelentésében ugyan adott személyleírást a rendőrségnek, de támadója arcát nem tudta alaposan megnézni, ellenben cipőjére jól emlékezett. Néhány nappal később a fiatalember felismerte az utcán a sportcipőt, és azonnal értesítette a rendőröket, akik elfogták a rablót.
Kihallgatása során a férfi beismerő vallomást tett, valamint több korábban elkövetett hasonló bűncselekményt is beismert. A rendőrség a késes rablót őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását, amit a bíróság el is rendelt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


