Debreceni Törvényszék
Nyolc év börtönre ítélték a szülei lakását felgyújtó férfit Debrecenben
Nyolc év börtönre ítélt különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete, közveszélyokozás és zaklatás miatt a Debreceni Törvényszék kedden egy férfit, aki egy évvel ezelőtt dühében felgyújtotta a szülei lakását.
2013.02.26 13:48MTITatár Tímea, a Debreceni Törvényszék szóvivője az ítélethirdetés után az MTI-vel azt közölte: az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
A Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség vádirata szerint a férfi és szülei kapcsolata a vádlott serdülőkorától kezdve nem volt felhőtlen, mert a vádlott már akkor napi rendszerességgel "füvezett" és alkoholt ivott. A férfi többször agresszívan lépett fel szüleivel szemben is, egy alkalommal azzal fenyegette meg apját, hogy bozótvágó késsel elvágja a nyakát, majd azzal kaparja ki anyja szemét.
A szülők segítő szándéka kudarcba fulladt, fiuk erőszakos fellépése miatt többször kénytelenek voltak otthonról elmenekülni, ilyenkor rokonoknál, barátoknál töltötték az éjszakát. A vádlott egy ilyen alkalommal ittasan ököllel fejen ütötte apját, és belerúgott, úgy, hogy annak eltört a bordája.
A vádirat szerint 2012 februárjában egy napon a férfi már délelőtt "beborozott". A szülők délután érkeztek haza, de hamar elhatározták, hogy nem maradnak a fiukkal egy lakásban. A vádlott folyamatosan felválta hívogatta őket, ezért kikapcsolták a telefonjaikat. A férfi ekkor szülei iránti dühében elhatározta, hogy felgyújtja a lakásukat.
Este 8 óra után a közeli benzinkútnál egy kannában 10 liter gázolajat vett, amelyet a lakásban szétlocsolt, majd azt gyufával meggyújtotta és elment. A tűz hamar elhatalmasodott, a nagyszoba ablaka a hő hatására kitört, így a lángok és a füst a harmadik emeletről a társasház felső, negyedik emeleti lakása felé kezdett áramlani. A lakók a füstszagot észlelve hívták a tűzoltókat és a rendőrséget. Az oltásnak köszönhető, hogy a tűz nem terjedt át a felső lakásra és a lépcsőházra.
A bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott beismerő vallomását, büntetlen előéletét, és azt, hogy kiskorú gyermekről kell gondoskodnia. Súlyosító körülményként vette azonban figyelembe, hogy több ember életét is veszélynek tette ki és a közeli hozzátartozóit folyamatosan fenyegette - ismertette a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


