Megpróbálta egy fejszenyéllel agyonverni
Tizennégy évre ítélték a korábbi bűntársára támadó csongrádi férfit
Jogerősen tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy férfit, aki megpróbálta egy fejszenyéllel agyonverni korábbi bűntársát, mert azt feltételezte róla, hogy feladta őt a hatóságoknál.
2013.02.20 10:39MTIA jelenleg 26 éves, korábban már kétszer büntetett Danyi Róbert baráti viszonyban volt a későbbi sértettel. Kapcsolatuk akkor romlott meg, amikor egy 2009. decemberi lopás miatt eljárás indult ellenük, s a későbbi sértett elmondta: a bíróság előtt vallomást tesz arról, ki követte el valójában a bűncselekményt. A vádlott ekkor halálosan megfenyegette a férfit.
A vádlott arra gyanakodott 2011 februárjának elején is – amikor egy lopás helyszínén tetten érték a rendőrök –, hogy korábbi bűntársa adta fel őt a hatóságoknál. Néhány nappal később, február 11-én az ittas vádlott egy fejszenyelet magához véve elment a sértett házához, ahol az udvari ajtót kinyitó férfit fejbe csapta, majd a szerszámmal ütni-verni kezdte. A vádlott a bántalmazás után magára hagyta vérző, földön fekvő áldozatát, s elhagyta a helyszínt. A rendőrök nem sokkal később a vasútállomáson fogták el.
A szakértői vélemény szerint a sértett legalább tizenöt ütést kapott, köztük kettő-négy közepes, illetve nagy erővel a sértett koponyáját érte. A férfi közvetlen életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét csak a szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.
A táblabíróság aljas indokból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében és más bűncselekményekben mondta ki bűnösnek a vádlottat, s ezért jogerősen tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtotta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
- 22:22 Két kézigránátot találtak egy magyar férfi autójának alvázára erősítve a horvát határon
- 20:21 Támadást tervezett egy francia szélsőjobboldali meggyőződésű tinédzser a volt iskolája ellen
- 18:20 Orvvadászat gyanúja miatt lemondott mandátumáról az RMDSZ egyik marosvásárhelyi önkormányzati képviselője
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


