Algériai, iráni, pakisztáni és afgán határsértők
Tizenkét külföldit tartóztattak fel Sopronnál és Hegyeshalomnál
Algériai, iráni, pakisztáni és afgán határsértőket tartóztattak fel Hegyeshalom térségében és Sopronban, a tizenkét külföldi illegálisan akart Ausztriába jutni.
2013.02.17 17:01MTIA Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, Kálmán Gabriella közlése szerint az előző nap elfogott 25 és 18 éves algériai állampolgár néhány órán belül kétszer próbálkozott nemzetközi gyorsvonattal Ausztriába utazni. Előbb a magyar és az osztrák rendőrök közösen ellenőrizték őket, akkor humanitárius tartózkodási engedélyt mutattak fel személyazonosságuk igazolására.
Mint kiderült, mindketten a debreceni befogadó állomás lakói. Onnan szöktek meg és Bécsbe tartottak. Sem a továbbutazáshoz szükséges úti okmánnyal, sem pedig vízummal nem rendelkeztek. Meghallgatásukat követően Debrecenbe irányították őket, ők azonban újból próbálkoztak. A későbbi nemzetközi gyorsvonatról a mosonmagyaróvári határrendészek szállították le őket. Velük szemben tiltott határátlépés kísérlete miatt indult eljárás.
Két iráni férfi ellen ugyancsak tiltott határátlépés kísérlete miatt kezdődött szabálysértési eljárás. Őket éjszaka az M1 autópályán, Hegyeshalom térségében tartóztatták fel. Az éjszakai kísérlet szintén második próbálkozásuk volt, egy-két nappal korábban illegális határátlépési kísérlet előzte azt meg.
A soproni GYSEV pályaudvaron összesen hét pakisztáni és egy afgán állampolgár továbbutazását akadályozták meg a határrendészek szombaton. A pakisztániak közül hatan humanitárius tartózkodási engedéllyel rendelkeztek, egy honfitársuk, illetve egy magát afgán állampolgárnak valló fiatalkorú azonban semmilyen okmánnyal nem tudta igazolni magát. Az ellenőrzés során kiderült, hogy közülük többen a debreceni befogadó állomásról szöktek meg. Tiltott határátlépés kísérlete miatt szabálysértési eljárást kezdeményezett velük szemben a soproni rendőrkapitányság. A fiatalkorú afgánt a fóti gyermekotthonban helyezték el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06