Az ő halálának okát is vizsgálják
Családi tragédia Csepregen - bezárta feleségét, mielőtt végzett gyerekeivel és önmagával
A rendőrség szerint megalapozott a gyanú, hogy az apa ölte meg két gyermekét csütörtökön a Vas megyei Csepregen.
2013.02.15 14:13MTIKazmar Enikő, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a rendőrség honlapján is közzétett közleményben azt írta, a jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a hat- és a hároméves kisfiú bűncselekmény áldozata lett, elkövetésével a harminchat éves férfi megalapozottan gyanúsítható.
A jelenlegi adatok szerint a férfi a gyermekek anyját bezárta a csepregi ház egyik helyiségébe, majd felgyújtotta a házat, és magával is végzett - fűzte hozzá.
A nőnek sikerült kimenekülnie az épületből, jelenleg kórházban kezelik - tudatta.
A rendőrség több emberen, tizennegyedik életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt, szakértők bevonásával folytatja a nyomozást - áll a közleményben.
Vassné Szele Adrienne, a Vas Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-nek elmondta, a tragédia ügyében megalapozott álláspontot csak az igazságügyi szakértői vélemények elkészülte után lehet kialakítani, ez azonban több napot, de akár néhány hetet is igénybe vehet.
Hozzátette: a rendelkezésre álló adatok szerint a két kisgyermek emberölés áldozata lett, ugyanakkor a rendőrségnek azt is meg kell vizsgálnia, hogy az apa önkezével vetett-e véget az életének, vagy esetében is felmerülhet az idegenkezűség.
Az ügyész tájékoztatása szerint a helyszíni szemle adatainak értékelésében és az édesanya későbbi tanúvallomásában is lehetnek olyan információk, amelyek döntő fontosságúak lehetnek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06