Egy hónapra
Előzetesben a Budapesten felszámolt bordélyházak üzemeltetői
Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezte a héten Budapesten felszámolt bordélyházak üzemeltetőit a bíróság csütörtökön.
2013.02.14 18:05MTIA Fővárosi Törvényszék a honlapján azt írta: a Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtöki végzésében elrendelte G. Gabriella és három társa előzetes letartóztatását abban a büntetőügyben, melyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi főosztályának gyermek- és ifjúságvédelmi osztálya jár el bűnszervezetben, bordélyház fenntartásával elkövetett üzletszerű kéjelgés elősegítésének bűntette miatt.
A bíróság a bizonyítás megnehezítésének, szökésnek, elrejtőzésnek, valamint a bűnismétlésnek a veszélyével indokolta az előzetes letartóztatás elrendelését. A kényszerintézkedés az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítésekor hozott határozatáig, legfeljebb március 14-ig tart. A végzés nem jogerős - olvasható a bírósági közleményben.
Szigeti József, a BRFK bűnügyi főosztályának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy három budapesti bordélyházat, továbbá a szexuális szolgáltatások irányítására kialakított érdi telefonos diszpécserközpontot számolt fel a rendőrség kedden.
Elmondta, a gyanú szerint legalább 2009 óta működött a bűnszervezet, amely magyar és külföldi állampolgároknak hirdetett és kínált szexuális szolgáltatásokat. Tájékoztatása szerint bordélyház működött a VI. kerületi Bajcsy-Zsilinszky úton, a IX. kerületi Ferenc körúton és a XI. kerületi Etele úton, ezek tevékenységét segítette az érdi Enikő utcai, hat telefonnal működtetett központ.
A rendőrök tíz embert állítottak elő, és közülük öt embert - R. Kamilló László 55 éves, G. Gabriella 38 éves, G. Pálné 56 éves, I. Miklós 43 éves és H. Andrea 32 éves budapesti, illetve érdi lakosokat - vettek őrizetbe. Utóbbi kivételével mindegyikük esetében előterjesztést tettek előzetes letartóztatásukra.
Szigeti József jelezte, hogy a gyanúsítottak köre várhatóan még nő, mert több ember elszámoltatása folyamatban van, továbbá tisztázásra vár az is, kinek milyen szerepe volt a bűnszervezetben, illetve ki volt a vezetője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


