Feldúltak egy sírt a sárrétudvari temetőben
Kivette a pénztárcát a halott zsebéből a sírrabló
Ismeretlenek feldúltak egy sírt a sárrétudvari köztemetőben - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság kedden.
2013.02.12 17:21MTIA püspökladányi rendőrkapitányság ügyeletére február 6-án délután egy 23 éves sárrétudvari férfi tett bejelentést arról, hogy néhai édesapjának sírját megrongálták - ismertette Vezendi Jánosné rendőr alezredes, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Hozzátette: a bejelentés után a rendőrség igazságügyi orvos szakértő bevonásával helyszíni szemlét tartott. Megállapították, hogy ismeretlen elkövető a sírt feldúlta, az elhalt zsebéből kivette a pénztárcát, és irataival együtt elvitte.
Az elhalt sírhelyén a vele eltemetett többi tárgy a család nyilatkozata szerint előkerült.
Az ügyben a rendőrség rongálás bűntett elkövetésnek megalapozott gyanúja miatt indított büntetőeljárást - mondta Vezendi Jánosné.
Kapcsolódó írások:
- Túlélte a dinoszauruszokat a patagóniai "sírrabló"
- Meglovasította Strauss és Brahms fogát: múzeumra "gyűjt"
- Sírrabló gyerekek Bekecsen
- Tehetetlen volt az agyaghadsereg a sírrablók ellen
- Nemcsak kiásták a halottat, meg is táncoltatták volna
- 21 milliós bronzszobrot loptak a sírrablók a siófoki temetőből
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06