Az épületet le kellett zárni
Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy nő és lánya a XIV. kerületben
Szén-monoxid-mérgezésben életét vesztette egy középkorú nő és kiskorú lánya Budapest XIV. kerületében szombatra virradó éjszaka.
2013.01.26 08:06MTIA kilenclakásos társasházat ki kellett üríteni - közölte Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Ismertetése szerint a Bazsarózsa utcai ház földszinti lakásához riasztották a mentőket, majd a tűzoltókat szén-monoxid-mérgezés miatt.
Az Országos Mentőszolgálat sajtóügyeletese, Valics Dezső elmondta, a mentők többször újraélesztették az anyát és a lányát, de már nem tudták megmenteni az életüket. A nő hozzátartozóját kórházba szállították megfigyelésre.
Kisdi Máté közlése szerint a háromszintes épület első és második emeletének lakásaiban egészségre ártalmas koncentrációt mértek a tűzoltók, ezért intézkedtek az épület kiürítéséről.
A katasztrófavédelem a BKV-tól melegedőbuszt kért a helyszínre, majd a nyolc lakót az önkormányzattal közösen egy közeli szállodában helyezték el.
Az épületet le kellett zárni, a lakók várhatóan szombaton még nem térhetnek vissza a házba, ugyanis a gázművek és a kéményseprők vizsgálatát meg kell várni.
Kisdi Máté hangsúlyozta, hogy az ilyen jellegű balesetek a gázkészülékek rendszeres ellenőrzésével, valamint szén-monoxid-érzékelő beszerelésével megelőzhetők.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


