Egy 24 éves vecsési férfit
Vecsési drogelosztót fogtak el a Nógrád megyei rendőrök
Elfogtak a Nógrád megyei rendőrök egy 24 éves vecsési férfit, aki a salgótarjáni kábítószer-hálózat felső kapcsolataként működött.
2013.01.24 11:41MTIA megyei rendőr-főkapitányság megbízott főkapitánya, Némedi Gábor elmondta: az őrizetbe vett férfi lakásán a jelentős mennyiségű kábítószer mellett hamisított, átcímkézett mosóporokat és öblítőket is lefoglaltak.
Mint ismertette: a főkapitányság múlt év végén indított eljárást egy 31 és 33 éves salgótarjáni férfi ellen visszaélés kábítószerrel bűntett miatt. Egyikük dílerhálózatot működtetett a nógrádi megyeszékhelyen, társa pedig drogfutárként dolgozott. A díler ellen több büntetőeljárás is folyamatban van hasonló bűncselekmények miatt - ismertette a megbízott főkapitány, bűnügyi igazgató.
Tájékoztatása szerint a - már előzetes letartóztatásba vett - salgótarjániak által forgalmazott kábítószerek és kábító hatású anyagok között marihuánától a ketaminig fordultak elő szintetikus és nem szintetikus drogok.
Némedi Gábor közölte: e nyomozás során került a rendőrség látókörébe egy 24 éves vecsési férfi, a salgótarjániak drogelosztóként működő felső kapcsolata. Amikor a rendőrök megjelentek a lakásán, a férfi 1,5 kilogramm súlyú, növényi törmeléket tartalmazó anyagot próbált lehúzni a vécén.
Ezen kívül 3,5 kilogramm különböző színű és állagú, szintén kábítószernek minősülő porszerű anyagot is lefoglaltak a vecsési lakásban.
A házkutatáson a ház mellékrészében még "újracsomagoló üzemet" is találtak a rendőrök - mondta Némedi Gábor -, itt mosóporokat és öblítőket hamisított, csomagolt, címkézett fel a férfi. Összesen 1860 liter öblítőt és 108 kiló mosóport foglaltak le, ez ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal folytatja az eljárást.
A 24 éves férfit őrizetbe vették, és indítványozták előzetes letartóztatását - közölte a bűnügyi igazgató.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


