Vasat akartak, elfogták őket
Nem vacakoltak: egyből furgonnal álltak be lopni
Úgy csináltak, mintha teljesen természetes lenne, hogy felpakolnak autójukra egy rakás vasat szombat délután.
2012.12.30 12:24ma.huA fehérvári rendőröket 2012. december 29-én koradélután Székesfehérvár, Farkasvermi úton található egyik telephely biztonsági őre hívta fel azzal, hogy ismeretlen személyek egy Renault Master gépkocsival 70 000 Ft értékben vasat kíséreltek meg eltulajdonítani a telephelyről.
A jelzést követően a járőrök azonnal a telephelyre siettek, ahol intézkedés alá vonták a fenti gépkocsival közlekedő négy dunaújvárosi férfit. Miután előállították őket a kapitányságra a 29, a 27 és a két 25 éves dunaújvárosi férfit a nyomozók kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki – tájékoztatta a ma.hu-t a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.
Kapcsolódó írások:
- Egyik ajtón ki, a másikon be: lopás után rögtön a bolt melletti kocsmába ment lazítani
- Kegyelmet kapott a lopásért elítélt pápai komornyik
- Több milliós lopás gyanúsítottjait fogták el Hajdú-Biharban
- Fegyverlopás közben értek tetten egy férfit Szakályban
- 3000 font kártérítés a "mekitől": mégsem baj az extra csokiöntet
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


