38 éves anya az áldozat
Közeli ismerős lehetett a brutális gyilkos
Közeli ismerőse ölt meg a rendőrség gyanúja szerint egy 38 éves, gyermekeit egyedül nevelő nőt december 22-én Budapesten, a XVII. kerületi Csongrád utcában - közölte Sulányi Vilmos, a BRFK életvédelmi alosztályvezetője pénteki sajtótájékoztatóján.
2012.12.28 12:23MTISulányi Vilmos ismertette: az asszony holttestére december 22-én közterületen találtak rá, és rövid időn belül mintegy száz rendőr - köztük a Készenléti Rendőrség munkatársai - végzett tanú- és terepkutatást.
Mint mondta, nyilvánvaló volt, hogy gyilkosság történt, és az is, hogy nem vagyoni indíttatású emberölésről van szó, mert az áldozat értékeit nem vitték el. A nyomozók harminckét órán belül eljutottak a gyanúsítotthoz, egy 34 éves férfihez, akit először tanúként hallgattak ki.
Az alosztályvezető a gyilkosság részleteiről nem beszélt, csak annyit mondott, hogy "elképesztő brutalitással" végeztek az áldozattal. Az MTI más forrásból úgy tudja, hogy a nőt az utcán megkéselték.
A gyilkosság indítékát firtató kérdésekre Sulányi Vilmos azt mondta: a nő és a férfi között közeli ismerősi kapcsolat volt, és a rendőrség gyanúja szerint a bűncselekmény indítéka is ebből eredhetett.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


