Brutális eszközöket bevetve vallatták
Kártérítést kap a terrorgyanúval megkínzott német líbiai
Kártérítést ítélt meg az Emberi Jogok Európai Bírósága csütörtökön annak a líbiai származású német állampolgárnak, akit 2003-ban Macedóniából terrorista cselekmény gyanúja miatt elraboltak, majd átadták az amerikai titkosszolgálat, a CIA embereinek.
2012.12.13 18:07MTIA férfit egy afganisztáni titkos börtönbe szállították, és ott brutális eszközöket is bevetve hónapokig vallatták. Khaled el-Masri már számos fórumon próbálta magát áldozatként elismertetni Európában és az Egyesült Államokban is, de csak most, az Európa Tanács (ET) intézményrendszeréhez tartozó strasbourgi bíróságnál sikerült számára kedvező döntést elérnie.
A bíróság a macedón államot kötelezte 60 ezer euró megfizetésére, mivel meglátása szerint az ország hatóságai felelősek el-Masri kiadatásában és a vele szemben alkalmazott rossz bánásmódban. Az áldozatot - állítása szerint - Afganisztánba szállítása előtt három hétig Macedóniában tartották fogva. A macedón kormány korábban tagadta, hogy érintett lett volna az emberrablásban.
A csütörtöki ítélettel kapcsolatban a kabinet úgy nyilatkozott, arra csak azt követően kíván érdemben reagálni, ha hivatalosan is kézhez kapta. Az ítélettel kapcsolatban sajtójelentések emlékeztetnek arra, hogy utóbb éles bírálatok érték a CIA-nak a 2001-es, Amerika-ellenes terrortámadásokat követő években folytatott tevékenységét. 2007-ben egy ET-jelentés 14 európai kormányt vádolt meg azzal, hogy az említett időszakban engedélyezte a CIA-nak titkos börtönök működtetését, illetve titkos repüléseket a területén.
Emberi jogvédők üdvözölték a csütörtöki bírósági döntést. Jean-Claude Mignon, az ET Parlamenti Közgyűlésének elnöke közleményében úgy vélte, történelmi jelentőségű ítéletről van szó, mert egy nemzetközi bíróság most első ízben ítéli el a CIA azon gyakorlatát, amely titkos börtönök működtetésére és gyanúsítottak kiadatására épül. Korábban az amerikai hatóságok is elismerték, hogy el-Masri fogva tartása tévedés volt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


