Szabálytalanul bontották a házat!
Képek a leszakadt oldalfalról - elkerülhető lett volna a tragédia
Szabálytalanul bontották Budapesten a IX. kerületi Tűzoltó utcában az épületet, ez okozta a halálos áldozatot követelő falomlást - közölte Gedeon András, az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) szóvivője kedden este az MTI-vel.
Leszakadt egy oldalfal a Tűzoltó utcában 
Tájékoztatása szerint ha betartják a munkavédelmi szabályokat, megfelelő ütemben végzik a bontást és megfelelő védelmi, illetve biztosító eszközöket használnak, akkor nem következik be a tragédia - közölte Gedeon András.
Elmondta: mivel jóval többen dolgoztak az építkezésen, mint ahány emberrel a felügyelők találkoztak, a munkaügyi felügyelőség is soron kívüli vizsgálatot indít, melyben a foglalkoztatás körülményeit vizsgálják. Hozzátette, tanúvallomások is alátámasztják, hogy a baleset bekövetkeztekor sokan elrohantak a helyszínről.
Ha a vizsgálat kideríti, hogy feketemunkában foglalkoztatták a munkásokat, akkor munkaügyi bírságot fognak kiszabni - tette hozzá a szóvivő. Azt mondta: a körülmények arra utalnak, hogy nem volt szabályos a foglalkoztatás.
A Tűzoltó utcai építkezésen kedden délután egy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsebesült, amikor bontás közben leszakadt az épület függőfolyosója és oldalfala. Az ügyben a munkaügy és a munkavédelem mellett a rendőrség is vizsgálatot indított közigazgatási eljárás keretében.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


