Széles bűnlajstromuk van
Több mint száz bűncselekménnyel vádolnak négy berhidai lakost
Több mint száz bűncselekménnyel, közte nemi erőszakkal vádol a rendőrség négy berhidai lakost.
2012.12.22 10:01MTIA Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a nyomozók két év után vádemelési javaslattal fejezték be azt a nyomozást, amelyben a jelenleg előzetes letartóztatásban lévő négy berhidai lakost és társaikat mintegy 50 sértett ellen elkövetett több mint száz bűncselekménnyel gyanúsítják.
Az elkövetők bűnlajstroma igen széles, életellenes bűncselekmény és kábítószerrel való visszaélés mellett még számos erőszakos cselekmény is a terhükre róható, így többek között zsarolással, nemi erőszakkal, lopással, betöréssel, prostitúcióra kényszerítéssel és csalással is gyanúsíthatók - közölte a rendőrség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


