További két hónappal
Meghosszabbították az M3-ason halálos balesetet okozó szlovák nő előzetesét
A nyomozási bíró kedden további két hónappal meghosszabbította annak a szlovák nőnek az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint négy ember halálát okozta augusztusban egy M3-ason történt balesetben.
2012.12.18 18:30MTI Kende Katalin, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője közölte: a Budakörnyéki Bíróság nyomozási bírája február 23-ig hosszabbította meg a nő előzetes letartóztatását. Az indoklás szerint bár a gyanúsított anyagi és családi háttere rendezett, továbbra is fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. A végzés nem jogerős, mert az ügyvéd fellebbezett - tette hozzá.
Kállai Gábor, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-nek elmondta: tekintettel arra, hogy a gyanúsított vallomást tett és védekezést terjesztett elő az ittas vezetéssel kapcsolatban, szükséges a szakértői vélemény kiegészítése.
A 35 éves szlovák nő augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópályán a főváros felé tartva belerohant egy személygépkocsiba, mely a szalagkorlátnak csapódva kigyulladt. Az autó négy utasa közül három bennégett a járműben, míg egy 54 éves, súlyosan sérült asszony ki tudott menekülni, de két nap múlva a kórházban ő is elhunyt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


