Kiemelt kockázatúnak minősítették
Fokozott rendőrségi ellenőrzés a Nyíregyháza-Debrecen Magyar Kupa-meccsen
Kiemelt biztonsági kockázatúnak minősítette a rendőrség a Nyíregyháza Spartacus - Debreceni VSC Magyar Kupa labdarúgó-mérkőzést, ezért a találkozó idején, szerdán fokozott ellenőrzés lesz a nyírségi nagyvárosban, illetve a két település közötti 4-es számú főúton.
2012.11.20 14:16MTITamásné Berki Bianka, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság helyettes sajtószóvivője elmondta: a szerdán 17.30 órakor kezdődő kupameccs előtt és után, 12-től 22 óráig tart a fokozott ellenőrzés Nyíregyháza belterületén. A helyi kapitányság nagy erőkkel biztosítja majd a rendezvény helyszínét is, valamint az oda vezető utakat, amelyeken a szurkolók a stadionba érkeznek, illetve onnan távoznak.
Az ellenőrzéssel a közterületek rendjét veszélyeztető jogellenes cselekményeket szeretnék megelőzni. Ellenőrzésre, időszakos forgalomkorlátozásra és útszűkületre kell számítani a Debrecen és Nyíregyháza közötti 4-es számú főúton is, ahol szerdán a 268. kilométerszelvénynél 15.30 és 17.30 óra között állíthatják meg a járműveket a rendőrök.
A nyíregyházi stadion környékén szintén lesz forgalomkorlátozás szerdán, a létesítmény előtti Sóstói út szakaszát teljes szélességében lezárják 5.30-tól 23 óráig, a Stadion köz és a Garibaldi utca kereszteződésétől nem lehet majd behajtani gépjárművel. Szükség esetén a stadion körzetében más utak forgalmát is korlátozhatja a rendőrség - mondta Tamásné Berki Bianka.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


