Tagad a férfi
Előzetes letartóztatásba került a pécsi anyagyilkos
Előzetes letartóztatásba helyezte a Pécsi Városi Bíróság vasárnap azt a férfit, aki megölte az anyját a baranyai megyeszékhelyen.
2012.11.18 10:47MTIHajdu István, a bíróság elnöke újságíróknak elmondta, hogy az emberöléssel gyanúsított 44 éves B. Gábor letartóztatását jogerősen egy hónapra rendelték el. Az indoklás szerint a nagy tárgyi súlyú, öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő cselekmény miatt fennáll a szökés, elrejtőzés és a tárgyi bizonyítási eszközök elrejtésének veszélye.
Szentirmai Ágnes, a gyanúsított védője azt közölte: védence tagadja, hogy megölte volna az anyját.
A mentők pénteken értesítették a rendőrséget arról, hogy Pécsen, a Makár-tető dűlő egyik házában holtan találtak egy 71 éves asszonyt. A helyszíni szemle adatai és az elsős orvos szakértői vélemény szerint a nő bántalmazás következtében halt meg.
A rendőrség a nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján a bűncselekménnyel az áldozat fiát gyanúsította meg; elfogták és őrizetbe vették. A tett indítékát és körülményeit még vizsgálják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


