Több gázpalack felrobbant
Leégett egy barakképület Szegeden
Teljesen leégett egy műhelyként használt barakképület csütörtökön este a szegedi Máglya soron.
2012.10.25 23:30MTITátrai János, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-nek elmondta, este fél hét körül érkezett a bejelentés a szegedi tűzoltóságra, hogy lángol egy épület a nagyállomás mögött.
A négyes kiemelt fokozatú tűzhöz Szeged mellett Hódmezővásárhelyről, Makóról, Ruzsáról, Kiskunhalasról érkeztek egységek. Nyolc gépjárműfecskendő és vízszállító, s összesen több mint ötven tűzoltó vett részt a munkában - közölte az őrnagy.
Amikor a helyszínre értek a tűzoltók, a döntően fából emelt épület már teljes terjedelmében égett, így az elsődleges feladat a környező építmények megóvása, és a lángok továbbterjedésének megakadályozása volt - tette hozzá.
Az épületben a jelenlegi információk szerint senki sem tartózkodott. Több gázpalack azonban felrobbant - mondta Tátrai János.
Este nyolc óra utánra a tüzet sikerült körülhatárolni, az oltási munka folyik tovább - tette hozzá az őrnagy.
A magasba csapó lángokat már távolból lehetett látni, az épülettől 20-30 méteres távolságban pedig már szinte elviselhetetlen hőség volt. Az épület belsejében egy lángoló autóbuszt és több nagyméretű kábeldobot lehetett látni. Az épület tetőszerkezete összedőlt, s több robbanást is lehetett hallani - tapasztalta a helyszínen az MTI tudósítója.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


