Bántalmazták, fenyegették őket
Kényszermunkásokat dolgoztattak Nógrád megyében
Bántalmazással, fenyegetéssel kényszerített munkára két embert a Nógrád megyei Legénden egy 47 éves férfi, akit a rendőrök elfogtak és őrizetbe vettek.
2012.10.19 17:09MTIHorváth Zsófia, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese elmondta: a rendelkezésre álló adatok alapján V. József 2010 óta, illetve ez év júliusától arra kényszerítette a sértetteket, hogy neki dolgozzanak, fizetést azonban nem adott, és a munkavégzés helyéről sem engedte el őket.
Az áldozatok félelmükben elvégezték a kiszabott feladatokat. Mint a sajtóügyeletes közölte: az egyik sértett még nagy értékű házát is a gyanúsított nevére íratta, hogy az ne fenyegesse és ne bántalmazza őt. A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztálya zsarolás, önbíráskodás és személyi szabadság megsértése miatt indított nyomozást a legéndi férfi ellen, és kezdeményezték előzetes letartóztatását is - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


