Idén már 93 eset volt
A szén-monoxid-mérgezések kis ráfordítással megelőzhetők
Az idén már 93 alkalommal kellett szén-monoxid-mérgezés miatt beavatkozniuk a katasztrófavédelem szakembereinek, pedig az ilyen balesetek viszonylag kis anyagi ráfordítással megelőzhetők lennének.
2012.10.05 14:25MTIAz OKF tájékoztatása szerint a szén-monoxid-mérgezés az egyik leggyakoribb háztartási baleset, a legtöbbször a helytelenül használt tüzelőberendezés vagy gázüzemű berendezés okozza. A közleményben azt írták: a tapasztalatok alapján egyértelműen megállapítható, hogy az esetek nagy része szabálytalan kivitelezés, a berendezés időszakos ellenőrzésének és karbantartásának elmulasztása vagy a szellőzőelemek lezárása miatt következett be.
Felhívták a figyelmet arra: Magyarországon minden évben több száz szén-monoxid-mérgezéssel járó eset következik be, közülük többtucatnyi halállal végződik. Szén-monoxid a tökéletlen égés során szabadul fel, veszélye abban rejlik, hogy színtelen, szagtalan, nem irritáló gáz, de ha a levegőben a koncentrációja eléri az egy százalékot, másodpercek alatt bekövetkezik az eszméletvesztés - áll a közleményben. Hangsúlyozták, hogy ezért rendkívül fontos a megelőzés, és viszonylag kis anyagi ráfordítással is lehetséges: a szén-monoxid-érzékelők megbízhatóan jelzik a CO-koncentráció emelkedését.
Jelenleg azonban a magyar háztartások csak kis részében van ilyen eszköz - tették hozzá. A közleményben szintén fontosnak nevezték, hogy az állampolgárok minden fűtési szezon előtt ellenőriztessék a tüzelő-, fűtőberendezések és a kémények állapotát, lehetőleg olyan szakemberrel, aki a műszaki biztonsági felülvizsgálat elvégzésére is jogosult. Rendszeresen kell szellőztetni azokat a helyiségeket, amelyekben a tüzelőberendezések vannak, így is megakadályozható a mérgező gázok felhalmozódása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


