Az ügy hatodik terheltje
Vesztegetési botrány: teljessé vált a bűnszervezet
Újabb gyanúsítottal bővült a rendőrségi vesztegetési botrány...
2012.09.12 07:30HavariaPressAz ügyészség szerint az ügy hatodik terheltje, az éjszakai mulatóiról elhíresült V. László munkatársa is tagja volt a vállalkozó vezette bűnszervezetnek - értesült a Magyar Nemzet.
V. Istvánt, a vesztegetési botrány főszereplőjének, V. Lászlónak a bizalmasát is azzal gyanúsítja a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF), hogy az eljárásban vizsgált időszak elejétől, azaz 2005-től tagja volt annak a - részben magas beosztású rendőrökből álló - bűnszervezetnek, amelyet a több fővárosi szórakozóhelyet üzemeltető vállalkozó hozott létre. Ez derült ki Fazekas Géza, a KNYF szóvivője a Magyar Nemzet érdeklődésére adott tájékoztatásából. A főügyészhelyettes közölte: a gyanúsított korábban kihallgatott társaival ellentétben nem tett vallomást, tagadta a bűncselekmény elkövetését, és panasszal élt az újabb gyanú közlésével szemben.
A KNYF szerint V. István azért adott pénzt a főtiszteknek, hogy főnöke nagy forgalmú mulatói zavartalanul, illegális rendőri védelem alatt működjenek, a konkurens szórakozóhelyeken pedig a bezárás reményében razziákat tartsanak. V. László időben akart információt szerezni az ellene irányuló rendőri eljárásról, s tájékoztatást kapni más személyekkel szemben folytatott büntetőeljárásokról. Mindezért V. István az ügy júniusi kirobbanásáig havi rendszerességgel több százezres, illetve milliós nagyságrendű "fizetést" adott a rendőröknek - állapította meg a főügyészség.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


