Most már fogolyszökés miatt is eljárás indul
Elfogták a János kórházból rendőri őrizetből elszökött férfit
Szentendrén fogták el a rendőrök azt a férfit, aki rendőri őrizetből szökött meg a János kórházból.
2012.09.11 23:00MTIHétfőn Pilisvörösváron lopás közben értek tetten egy férfit, akit emiatt előállítottak, majd őrizetbe vettek. Később azonban megfigyelésre átszállították a budapesti János kórházba. Kedden, amikor kiment a mosdóba, - feltehetően az ablakon át - megszökött. A férfi ellen körözést adtak ki.
A PMRFK szóvivője elmondta: a férfit Szentendrén egy családi házban, az ismerősénél találták meg.
A férfit előállították és őrizetbe vették, de később visszaviszik a János kórházba, mert kórházi kezelés alatt áll. Beluzsárné Belicza Andrea azt mondta: erre azért van szükség, mert a férfi elfogásakor rosszullétre panaszkodott, illetve már hétfői elfogásakor olyan sérülések voltak rajta, amelyek indokolták a kórházi ellátást.
A férfi ellen most már a lopás mellett fogolyszökés miatt is eljárást indított a rendőrség - tette hozzá a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


