Ittas lehetett
Három autóval karambolozott-és még neki állt följebb!
Két személyautóval és egy tehergépkocsival is karambolozott, majd többeket megfenyegetett egy feltehetőleg ittas férfi a főváros V. kerületében.
2012.08.24 18:56MTISzekeres Tibor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) kommunikációs osztályának vezetője elmondta: a 42 éves budapesti férfi először a Hold és Kálmán Imre utca kereszteződésében koccant neki egy álló személyautónak, kisebb kárt okozva. A férfi azonban agresszívan lépett fel a vétlen sofőrrel szemben, és azzal fenyegette az ott állókat, hogy megveri, lelövi őket.
A férfi ezután elhagyta a helyszínt, de nem jutott messze; a Hold és az Alkotmány utca kereszteződésében - egy elsőbbségadás-táblát figyelmen kívül hagyva - nekiütközött egy személy- és egy teherautónak. A sofőr ebben a karambolban kisebb sérülést szenvedett, a rendőrök vér- és vizeletvizsgálatra vitték. Az MTI úgy tudja, a férfi ittas volt. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja, a fenyegetőzés miatt garázdaságért eljárást indítottak.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


