A baleset okozója közepesen ittas állapotban volt
Meghalt az M3-ason történt baleset negyedik áldozata is
Meghalt az az 54 éves nő, aki a kedd hajnalban az M3-as autópályán balesetet szenvedő autó negyedik utasa volt.
2012.08.23 18:16MTIA Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője Beluzsárné Belicza Andrea elmondta: a rendőrséget a Honvédkórház értesítette; kedden ebbe az intézménybe szállították életveszélyes állapotban a nőt, aki másod- és harmadfokú égési sérüléseket szenvedett.
Kedd hajnalban az M3-as autópályán egy szlovák rendszámú BMW nekiment az előtte haladó Fiat Puntónak, amely az ütközés következtében a szalagkorlátnak csapódott, majd kigyulladt. A szabályosan közlekedő Fiatban négyen utaztak, hárman közülük bennégtek a kocsiban.
Kállai Gábornak, a Pest Megyei Főügyészség szóvivőjének csütörtöki tájékoztatása szerint a Budakörnyéki Bíróság nem jogerősen előzetes letartóztatásba helyezte a szlovák állampolgárságú, 35 éves nőt, aki a BMW-t vezetve a balesetet okozta. A bíróság a szökés, illetve az elrejtőzés veszélye miatt döntött a 30 napra szóló előzetes letartóztatás elrendelése mellett, miután elutasította az óvadékra és a házi őrizetre vonatkozó védői indítványt. A gyanúsított, illetve ügyvédje fellebbezett, a jogerős döntést néhány napon belül a Budapest Környéki Törvényszék hozza meg - tette hozzá a szóvivő.
A szakértői jelentések szerint a nő vérében 1,5 ezrelékes véralkoholszintet mutattak ki, vagyis közepesen ittas állapotban vezette a kocsiját, amikor nekiütközött a Fiatnak. Kábítószer fogyasztását sem lehet kizárni, és feltételezhető, hogy a sofőr a baleset előtt elaludt a volánnál - közölték korábban a főügyészségi és rendőrségi szóvivők.
A rendőrség szerdai tájékoztatása szerint a szlovák állampolgárságú nőt kedd délután - őrizetbe vétele mellett - ittas állapotban elkövetett, több ember halálát okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki, vallomása nem publikus.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06