Szóváltás után agyonverte
Elfogták a szegedi hajléktalan gyilkosát
Elfogták a rendőrök azt a férfit, aki július 13-án úgy megvert egy hajléktalant, hogy az áldozat kórházba szállítását követően meghalt.
2012.07.20 09:53MTISzenti Szabolcs, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: az eset a Kemes utcában történt, a 47 esztendős hajléktalant innen szállították kórházba a mentők, ahol a férfi belehalt súlyos koponyasérüléseibe.
A helyszíni szemle, a tanúkihallgatások és az adatgyűjtések eredményeként csütörtökön sikerült azonosítani a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható, 21 esztendős szegedi férfit, akit a nyomozók el is fogtak - közölte a százados.
A garázdaság miatt már korábban büntetett gyanúsított kihallgatása során beismerő vallomást tett, azt mondta egy szóváltást követően bántalmazta áldozatát - tudatta a szóvivő.
Kapcsolódó írások:
- A hajléktalanok és a narkósok nem bírják a komolyzenét?
- Siófoki hajléktalan holttestét találták meg a Sió-csatornában
- Vádat emeltek a kaposvári hajléktalan ellen
- Bíróság előtt a hajléktalantársát halálra verő férfi
- Így lehetne felszámolni a hajléktalanságot - nem börtönnel!
- A szeméttel együtt zúzták halálra a hajléktalant
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


