A nagymama is közreműködött a molesztálásban
Négyéves vak kislánnyal fajtalankodott családja hosszú időn át
Szekszárdon eljárás folyik gyermekkorúak sérelmére folytatólagosan elkövetett szemérem elleni erőszak bűntett és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt tolnai lakosok ellen
2008.05.20 13:41MTIA bűncselekmény két évvel ezelőtt történt, amikor a rendelkezésre álló adatok alapján többen, köztük az apa és a gyermekek nagyanyja, az akkor négyéves vak kislány sérelmére majd másfél éven keresztül szexuális visszaéléseket követtek el oly módon, hogy a sértett védekezésre képtelen állapotát fajtalankodásra használták fel, a cselekményeket a sértett ötéves lánytestvére is végignézte - mondta Buda Bernadett százados.
Kérdésre válaszolva közölte: a bűncselekményre úgy derült fény, hogy időközben a gyermekekről a 42 éves nagymama lemondott, s ők nevelő szülőkhöz kerültek, akik felfigyeltek a kislányok normálistól eltérő magatartására. A szakértők bevonásával megindult vizsgálat során kiderült, hogy a két gyermek folyamatosan bántalmazásnak is ki volt téve vér szerinti családjukban, koruk ellenére az ügyben gyanúsítottak többször alkohollal is itatták őket.
Öt embert gyanúsít a rendőrség, hármat a bíróság már előzetes letartóztatásba vett, a nagymamát, nagybácsit, valamint a családnál alkalmanként megjelenő két ismerős közül egy felnőtt férfit. A gyanúsítottak között van egy fiatalkorú is, aki szabadlábon védekezik. Az apa szökésben van, ellene országos és nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06